A kis család története 2021-ben kezdődött.
Akkor súlyos vírusos szívizomgyulladással került be a kislány vidékről a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe. Őt akkor műszív beültetéssel mentették meg. Kemény próbáltatásokkal teli 1 hónapot töltött a kórházban és miután állapota szépen javult az otthonába hazaengedték és élhette szigorú szabályok betartása mellet a mindennapjait. Tudták jól, hogy a kislány csak úgy élhet majd boldogan és felhőtlenül, ha megkapja az új szívet, így gyorsan felkerült a transzplantációs várólistára!
Nagy meglepetésükre megcsörrent a várva várt telefon 2022. februárjában és sikeresen megkapta a megfelelő donort. Édesanyja ez idő alatt a Ronald házban lakott és mindennap ment látogatni a kislányát. Számára ez a hely biztonságot, megnyugvást adott és kulturált, nyugodt környezetben tudta kipihenni magát. Ebben a stresszes aggódás telt időszakban egy családias otthonos környezetben töltötte el ezt a hosszú időszakot. Szerencsére kislányával együtt a gyógyulásra koncentráltak, aminek meg is lett a gyümölcse, hisz már az otthonában saját környezetében gyógyulgat és erősödik napról napra!
Az édesanya nagyon köszöni és hálás, hogy a Ronald ház adta lehetőségeket élvezhette.