Annánál még csecsemőként mutatták ki a vizsgálatok, hogy egy Magyarországon nagyon ritka, speciális glükogén tárolási betegsége van, amelynek velejárója az állandó vércukorszint ingadozás és a folyamatos jelleggel elvégzendő mérések, amivel ellenőrizni lehetett, hogy éppen milyen mértékben tartalmaz glükózt a beteg szervezete.
Először, a Budapesten végzett előzetes vizsgálatok hamburgi kielemzésére várva töltött el nálunk két hetet édesanyjával, akivel ekkor még nem sejthették, hogy szinte második otthonukká válik majd hazánk első Ronald Háza. 1999-ben, a kapunyitást követően az akkor öt hónapos gyermek és anyukája a legelső lakóink egyikeként költözött be hozzánk.
Anna betegsége esetében a felgyógyulás sajnos nagyon hosszadalmas folyamat volt, így szüleinek az életében rengeteg áldozattal és teendővel teli évek következtek a diagnózis felállítását követően. A gyógyító kezelések mellett ugyanis tizenkét évig minden egyes éjszaka orrszondát kellett alkalmazni gyermeküknél.
Amikor Budapestre kellett utazniuk mindig a Ronald Házban szálltak meg, mely az anyagi könnyebbség mellett is rengeteget adott nekik abban az időszakban, mert még ha a családi fészektől távol is, de mégis nyugalomban és szeretetben lehettek együtt az általunk biztosított privát apartmanban.
A kórházban már a kezdetektől fogva óriási támogatást kapott az édesanyja: megtanították neki, hogy hogyan kell kisbabájának az orrszondát megfelelően felhelyezni, így volt lehetőség arra, hogy ne kelljen mindig a kórteremben lennie Annának, helyette nálunk voltak, a Ronald Házban, ahol megélhették az intim családi pillanatokat, megfeledkezhettek gondjaikról és elvonatkoztathattak a köztük és az otthonuk között lévő távolságról.
Anna most, 25 év után újra ellátogatott hozzánk, hogy egy fotózáson vegyen részt, immár gyógyult fiatal felnőttként. Elmondása szerint nagyon sok minden megváltozott, fejlődött amióta nem járt nálunk, de napjainkban is intenzíven él emlékezetében a hatalmas csúszda, a mászóka, a Házunk falai között hallott mesék, valamint az akkori barátságos biztonsági őr, akitől olyan palacsinta receptet kapott, amivel a mai napig lenyűgözi a szeretteit, barátait.
Anna azt is elmesélte nekünk, hogy a Ronald Ház jelentette a megnyugvás a lelkének, mert nem kellett állandó stresszben élnie, hiszen amikor már kamasz volt akkor meglehetősen nagy segítséget nyújtott számára, hogy saját ágya lehetett. Ebben az időszakban ugyanis betegsége sajnálatos módon újabb formát öltött, ezért volt olyan, hogy újra az intenzív osztályon kellett feküdnie. Ezek után a nehéz időszakok után fellélegzés volt az a privát családi zug, amit apartmanjaink biztosítottak számára. Amíg pedig Anna bent volt édesanyja a kórház közvetlen környezetében lévő Ronald Házban tudott aludni, amely lehetőséget adott arra, hogy ő is kipihenje magát, és a lányával egy pár perces sétányira legyenek egymástól.
“Amikor reggelenként már csak a kontrollvizsgálatra kellett átmennem, úgy éreztem, mintha félig hazaengedtek volna. Ilyenkor végre ki tudtam magam aludni, jó társaságban voltam, és megfeledkezhettem a betegségemről.” – mesélte Anna. – “A családunk Egerből származik, így nagy segítséget jelentett számunkra a privát apartman, amely az otthoni körülményekre és családias környezetre emlékeztetett. Az is megnyugtató volt, hogy a szüleimnek lehetősége volt arra, hogy egymást váltva legyenek velem amikor hosszabb ideig kellett bent lennem a kórházban. Rengeteget jelentett, hogy azokban a nehéz időkben láthattam mindkettőjüket.“
A ma már egészséges Anna a beszélgetésünk végén arra is kitért, hogy milyen boldog, hogy mostanra már három helyszínen van lehetőség megszállni, illetve kikapcsolódni a beteg gyermekeknek és családjaiknak. Elmesélte, hogy szerinte milyen fontos szerepe és igazi családösszetartó ereje van Házainknak, mert szerinte nálunk valóban otthonra találnak a családok, a gyermekek játszva gyógyulhatnak, a szülők pedig megpihenhetnek ezekben az összes hozzátartozót megterhelő betegség kezelési fázisában.
