Zsuzsi útja velünk 3.5 éves kislánya, Bíborka hosszabb kórházi tartózkodása alatt kezdődött. E találkozások révén erős kötelék alakult ki köztünk. 2023 decemberében csatlakozott a Mikulás ünnepségünkhöz, ahol nagylelkűen felajánlotta, hogy levezényel egy zenei foglalkozást nagyobbik lányával, Bogival A zenés műsor hamar a rendezvény fénypontja vált.
Annak ellenére, hogy a gyakori kórházi látogatások miatt óriási kihívásokkal kell szembenézniük, Zsuzsi zenei interaktív programjaival folyamatosan igyekezett, igyekszik színesíteni a gyerekek kórházi mindennapjait. Az élményfoglalkozások alkalmával érezhető a zene varázslata, Zsuzsi és családja inspiráló, nagylelkű személyisége, amely minden látogató számára bensőségességet, csodaország-szerű hangulatot teremt. Nehézségei ellenére Zsuzsi önzetlensége folyamatosan jelen van a Családközpont életében, ezzel példát mutatva arra , hogy a másoknak való adakozás önmagában is gyógyító.
„Sokat gondolok arra, hogy milyen lenne az életünk, ha Bíborka egészséges lenne. Valószínűleg nem ilyen. Kirándulnánk, játszótérre
járnánk, én is vissza mehettem volna dolgozni. Mindenkinek meg lenne a kis világa: ovi, suli, munka. Milyen érdekes, akik ezt csinálják, szeretnének kijutni ebből a mókuskerekből! Én meg itt ülök az ország másik végében a sérült kislányommal egy fejlesztő házban, és pontosan erre a mókuskerékre vágyom.
Bíborka oxigénhiánnyal született, egészséges, gondmentes terhességből, 39. hétre. Akkor még nem gondoltuk, mi vár ránk… Bár a kezdetek sem voltak egyszerűek: lélegeztetőgépen volt pár órát, illetve inkubátorban 3 napon át. A 7. napon vittük haza fáradtan, de boldogan.
Ahogy teltek a hónapok, egyre több minden vált nyilvánvalóvá. Nem indult be a mozgásfejlődés. Alig haladtunk előre a rengeteg fejlesztés mellett is. Egy évvel ezelőtt, amikor már kezdtük elfogadni, hogy sérült gyermekünk van, jött a hideg zuhany. Az első roham, az epilepszia. Egy kezemen nem tudom megszámolni, hogy hányszor voltunk kórházban.
A kórházban lenni egy másvilág. Heteket, hónapokat bent tölteni egy lelki törés. Nem mehetsz ki sétálni, vagy a boltig, esetleg a patikáig, csupán a fehér falak között várni a viziteket, eredményeket, idegen emberekkel egy szobában aludni, vagy nem aludni…Első egy-két benn tartózkodásunk alatt nem is tudtam rólatok. Amikor már picit jobban volt Bibi, nehéz volt lefoglalni. Egy anyuka mesélte, hogy a gyermekklinika tetőterében van egy játszóközpont, ahova felvihetem a kislányomat. Maga volt a harmónia a Családközpont. A kórházi világból vissza a valóságba, ahol egy picit otthon érezhetjük magunkat. Bíborkának egyből tetszett, hogy vannak színek, le tudom tenni mozogni a földre. Ihattam egy kávét egy nagyon kényelmes fotelből.
Sok időt töltöttünk a kórházban. Az, hogy olykor nálatok, veletek lehettünk, szép emlékek, szívesen mentünk hozzátok. Nagyon hálás vagyok, hogy vagytok nekünk. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek benneteket, hogy odabenn a kórházban is lehetőségem nyílt picit azt csinálni, amit szeretek. Zenélhetek, énekelhetek a
gyerekeknek, én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy átsegítsem őket a kórházi nehézségeken. Ez bennem is maradt. Szeretnék ezen az úton haladni. Szeretném azoknak a gyerekeknek is elvinni a zenét, akik nem mehetnek el egy koncertre, vagy gyerekműsorra.” (Zsuzsi)
