Vasárnap egy nagyon kedves kezdeményezés eredményeképpen a csodálatos zenei élmény mellett több mint 220 000 Ft adományt kapott Alapítványunk. Ezúton is szeretnénk megköszönni Iván Tímea hegedűművésznek, a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezetőjének és Juhász Barna brácsaművésznek, hogy kitalálták és megszervezték ezt a
TovábbA budapesti Ronald Házban jelenlegi és korábbi lakók és hozzátartozóik tartották meg hagyományos családi napjukat a múlt hét végén. A jó hangulatú eseményt számtalan vidám program és egy meglepetés sztárvendég tette különlegessé. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány budapesti és miskolci
TovábbMegható felajánlást kapott nemrégiben a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány! Ozsváth Beáta Életre Ítélve – Az Életet Megélve című könyvében osztja meg az olvasókkal gyermeke tragédiáját, lelki vívódását, hogy egy ilyen hatalmas fájdalom után is képes legyen visszanyerni élni akarását. A
TovábbA Harsányi és Kaposvári család évek óta visszatérő lakója a Háznak. Most az anyukák – nem először – felajánlották segítségüket, és eljöttek ablakot pucolni, függönyt mosni, szobát fertőtleníteni, amivel sokat segítettek a Háznak. A gyerekek ezalatt jókat játszottak és rosszalkodtak
TovábbGerda és anyukája először laktak nálunk a miskolci Ronald Házban. Nagyon jól érezték magukat, Gerda szeretne legközelebb is a Csiga szobában lakni. 🙂 Egy kedves rajzzal és ezzel a versikével köszöntek el a Háztól: Ronald ház a legjobb hely, Hol
TovábbMinden családban nagy izgalom és boldogság a babavárás időszaka, azonban egy koraszülés esetén ezt felváltja az aggodalom és kétségbeesés. Mi lesz most? Mire számítsunk, mi lesz vele? Mik ezek a csövek? Mit jelent ez a pittyogás? Ott lehetek vele? És
TovábbA zuhogó eső ellenére is 2600 kerékpáros tekert a Balaton körül a Nyitott Balaton legnagyobb sporteseményén a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonon. Az idei évben másodszor került sor jótékonysági nevezők indulására is a Tour de Balatonon. Idén összesen tizenöt bringás
TovábbMájus 12-én felejthetetlen gyermeknapot szervezett a budapesti Ronald Ház. Először Mikola Péter interaktív programjával csalt mosolyt a gyerekek arcára, majd új ruhájában Ronald Bohóc nyűgözte le a kicsiket. És itt még nem ért véget a program! Ugyanis két meglepetés vendég
TovábbIdén hatodik alkalommal várja a kerékpározás szerelmeseit a szezon egyik legnagyobb bringás eseménye, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton. A tavalyi túrán összesen több mint 2500 induló állt rajthoz, ők a nap folyamán együttesen mintegy 262 ezer kilométert tettek meg,
TovábbGyere és bringázz velünk a budapesti Ronald Ház felújításáért! Segíts, hogy minél szebb, kényelmesebb feltételeket tudjunk biztosítani a Ronald Házban gyógyuló gyermekeknek és családjuknak! Most barátaink, ismerőseink segítségével a felújítás költségéhez szeretnénk hozzájárulni 500.000 forinttal! Részletek: jóügyekért.hu Ha szívesen csatlakoznál
Tovább