Gyerekmenükkel a beteg gyerekekért

Január elsejétől minden Happy Meal menü vásárló minket támogat

Január elsejétől azok, akik Happy Meal menüt vásárolnak bármely hazai McDonald’s étteremben – amellett, hogy a megszokott finom falatokat és kedvelt játékokat találják meg a színes papírdobozban – egy jó célt is támogatnak.  A McDonald’s és franchise partnerei mostantól ugyanis minden megvásárolt gyermekmenü árából öt forintot a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára ajánlanak fel.

Bízunk benne, hogy az alapítvány támogatásának ez az új pillére további lehetőségeket nyit majd arra, hogy az alapítvány még több helyszínen, az igényekhez alkalmazkodva segítse a gyermekek és családjuk küzdelmét a betegséggel” – mondta Horváth Ágnes, a McDonald’s ügyvezető igazgatója. – „Fontos volt a számunkra, hogy a vendégeink a Happy Meal menü vásárlásával úgy segíthessenek, hogy ez számukra ne járjon többletköltséggel, ezért a Happy Meal menü ára a kezdeményezés kapcsán nem emelkedik” – tette hozzá az ügyvezető.

„A tavalyi évben hatalmas mérföldkövet jelentett, hogy januárban megnyílhattak az első Ronald Szobák a pécsi Gyermekklinika épületében, őszre pedig felújíthattuk a budapesti Házat. Reméljük, hogy az új támogatási lehetőség révén érkező adomány még több fejlesztést tesz majd lehetővé, amellyel még több beteg gyermek és szüleik találhatnak nálunk otthonra, illetve olyan környezetet teremthetünk a házakban és a kórházakon belül, ahol a szülők megpihenhetnek, feltöltődhetnek, a kicsik pedig megfeledkezhetnek betegségükről és az orvosi kezelésekről.  – mondta el Konyári Andrea a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány operatív igazgatója.

Az alapítvány munkáját a McDonald’s és más vállalatok, vállalkozók és magánszemélyek nagylelkű adományai teszik lehetővé. A Ronald Házak és Ronald-szobák éves működési költségét a McDonald’s éttermekben elhelyezett pénzgyűjtő perselyekben összegyűlt összegekből, a McDonald’s minden év novemberében szervezett adománygyűjtő akciója és egyéb jótékonysági rendezvények bevételeiből, a vállalkozások és magánszemélyek adományaiból, 1%-os felajánlásokból fedezi az alapítvány. Ehhez járul majd hozzá január elsejétől a Happy Meal menük árából befolyó bevétel.

Nézz körül nálunk!