Összegyűlt adomány

Segítség érkezett a miskolci Ronald Házba

Köszönjük az adományokat az AfricaLegend csapatának

Segítség érkezett a miskolci Ronald Házba

Köszönjük az adományokat az AfricaLegend csapatának

Ismét egy fantasztikus adománygyűjtés kedvezményezettjei lettünk! Az AfricaLegend Versenysorozat a terepjárózás szerelmesei részére szervezett, feladatokkal és karitatív céllal egybekötött 1-2 napos futamokból áll. A Budapest-Eger közti októberi futam kapcsán a szervezők nagy örömünkre a miskolci Ronald Háznak ajánlották fel a futam során összegyűlt adományokat. Nagyon sok hasznos, értékes ajándék érkezett. Nagybetűs köszönet az Alapítvány és a Ház lakóinak nevében minden adományozónak! A futamról így számolt be nekünk a futamigazgató:

„Október 4-én és 5-én tartottuk az idei AfricaLegend Versenyt, ami nem egy egyszerű futam, a terepjárózás szerelmeseinek ugyanis a verseny alatt feladatokat is meg kellett oldaniuk, idén a török uralom, a végvéri vitézek élete, hős tetteike, elfeledett legendáik álltak a középpontban. Azt szerettük volna, ha a részt vevők megismer
Amikor a futam tematikáját kitaláltuk, azt szerettük volna, hogy a részt vevők megismerjék, megérezzék a küzdelmet, amit sokszor csak egy maroknyi csapat vívott a hatalmas túlerő ellen. Hősök voltak ezek a vitézek, épp annyira, mint a miskolci Ronald Ház lakói. A vezetők rátermettek, a bentlakó ifjak igaz katonák, akik ha kell, minden nap szembeszállnak a veszedelemmel, bármekkora is legyen az. Örülünk, hogy segíthettünk az alapítványnak és köszönjük, hogy biztonságot, megnyugvást teremtenek a rászoruló gyermekek és családtagjaik számára.”
Klinovics János
Futamigazgató

Az adományátadásról készült fotókat megnézhetitek Facebook oldalunkon!