A gyerekek csocsóznak

Nagyon szeretek segíteni

Ismerjétek meg Konyári Andreát, az Alapítvány vezetőjét

Nagyon szeretek segíteni

Ismerjétek meg Konyári Andreát, az Alapítvány vezetőjét

Konyári Andit nem hiába választották meg a Ronald McDonald Alapítvány vezetőjének: tele van lendülettel, jókedvvel és mindenhol azt lesi, hogy tud segíteni. Készítettünk is vele egy rövid interjút!

Hogy kerültél kapcsolatba az Alapítvánnyal?
Egy nagyon kedves ismerősömön keresztül hallottam a lehetőségről, hogy a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány vezetői pozíciót hirdetett meg. Gyermekeimmel gyakran megfordultunk valamely McDonald’s étteremben és dobtunk is be pénzt a házikó alakú kis perselybe, de részleteiben nem ismertem az Alapítványt. Természetesen utánajártam, információt gyűjtöttem a Ronald Házak működéséről, történetéről, céljairól és annyira belelkesedtem, hogy szinte nem is tudtam másra gondolni, mint egy ilyen szép hivatásra. Én azt vallom, hogy semmi sem véletlen és rajtunk múlik, hogy mit kezdünk az adott lehetőséggel és én úgy éreztem, hogy nekem itt most szerepem lesz.

Konyári Andrea

Mutasd be magad egy picit, mit tudhatunk rólad?
Több mint 15 éven keresztül marketingesként dolgoztam multinacionális cégeknél, ismert márkákat menedzseltem sikeresen; profitot növeltem, költséget csökkentettem, de most lett lehetőségem arra, hogy olyan feladatot végezzek nap mint nap, amely nemcsak szakmailag, hanem lelkileg is teljesen feltölt.

15 éve élek boldog házasságban férjemmel. 2 gyermekünk van: Levente 12 éves lesz májusban, idén kezdte el a 8 osztályos gimnáziumot Gödöllőn , nagyon jól tanul és aktívan sportol. 3 éve kezdett el triatlonozni  és ebben a kitartást igénylő sportágban nagyon szép eredményeket ér el országos versenyeken. Kislányom, Virág augusztusban volt 8 éves, egy igazi kis tündér. Imádja az állatokat, rengeteget kézműveskedik. Ő is nagyon jól tanul, emellett ő is sportol.
Szabadidőmben rendszeresen lovagolok és gondoskodom a házi mini állatkertünkről. Van egy gyönyörű németjuhász lánykánk, egy nimfapapagájunk, 2 törpenyuszink, halaink és egy bevándorló cicánk. Hétvégenként gyermekeink versenyeire járunk, a kutyussal kutyaiskolába, családi- és baráti összejövetelekre, kirándulni, szóval nem szoktam unatkozni.

Konyári Andrea a Ronald házban

Milyen terveid, céljaid vannak az Alapítványnál? Mit szeretsz a munkádban leginkább?
Legfontosabb célom az, hogy a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány a lehető legtöbb családnak tudjon segítséget nyújtani és otthont teremteni. Minden erőmmel azon leszek, hogy az Alapítvány híre a lehető legtöbb emberhez eljusson, legyen szó önkéntesekről, támogatókról, betegekről, az érintett családokról vagy az orvosokról. Számomra nagyon fontos a változatosság, a jó csapat és a nemes cél. Ami a legfontosabb, hogy minden este úgy tudok lefeküdni, hogy valami igazán jót tettem. Vannak nehéz pillanatok, hiszen nehéz sorsokkal is találkozom, de hihetetlen energiával tölt fel, amikor ránézek azokra a gyerekekre, akik önfeledten belefeledkeznek egy játékba, vidám műsorba és önfeledten mosolyognak családtagjaikra.