Gyereknap csoportkép

Ezekért a pillanatokért érdemes élni

Rigó Zsuzsi házmenedzser írása

Ezekért a pillanatokért érdemes élni

Rigó Zsuzsi házmenedzser írása

Rigó Zsuzsi, a miskolci Ronald Ház házmenedzsere összegyűjtötte nekünk, nektek azokat a pillanatokat, amelyekért tényleg érdemes élni és tenni a dolgunkat nap mint nap.

„Ritkán adódik az ember életében olyan nap, amikor egymás után több kellemes-pozitív-megható-szép-örömteli, szóval csupa-csupa klassz élmény éri – az ilyen pillanatok sok mindenért kárpótolnak, és alaposan ki is kell élvezni! Az idei Ronald Házas gyermeknapról most egy kicsit más megközelítésben szeretném megosztani élményeimet. Azzal kezdődött, hogy anyukám egy nappal előbb érkezett hozzám látogatóba, mint ahogy azt vártam – persze nem haragudtam érte, sőt….! Így aztán a rendezvény előkészületeiben is számíthattam rá és vele együtt egy kedves, új önkéntest is köszönthettünk sorainkban – aki egyébként az unokatestvérem.

Amíg én átmentem a Csillagpont Rádióba interjúra – ide már szinte „haza járok” – addig ők nekiláttak a gyümölcssaláta előkészítéséhez. Monos Márta többször meghívott már beszélgetni műsorába, most is lehetőséget kaptam újfent beszélni a Ronald Házról, az Alapítványról, az aktualitásokról – csak úgy repült az idő, hisz egy régi kedves ismerőssel arról beszélhettem, amit nagyon szeretek csinálni, ráadásul elmesélhettem azt is, hogy idén milyen sok régi álom vált valóra a Roniban. Csak példaként: festés az egész Házban, játszósarok kialakítása a kavicsos virágoskert helyén, szép új mosókonyha az emeleten, új asztalok és székek a konyhában, a galéria is otthonosabb lett az új csocsóasztallal, az új fotelokkal és a régi asztalokkal, ahol ezentúl a foglalkozásokat tudjuk tartani a gyerekeknek, megújulás az irodában is és …. kifelejtettem valamit? Lehet, de azt gondolom, ezek már önmagukban okot adnak az örömködésre! És halkan mondom, hogy vannak még terveim…..

Aztán megérkezett az Eurest Étterem által adományként kapott sok-sok finomság, ami felülmúlta minden várakozásomat. Igazi terülj-terülj asztalka lett belőle a gyerekeknek és a többi vendégnek. A műsor persze most is frenetikus volt, a bűvészek elvarázsolták a szép számú közönséget. A sok régi kedves ismerős gyerek között felfedeztem Vikit, aki már évek óta jár vissza a GYEK-be és anyukájával együtt többször volt a Ház lakója is – alig ismertem meg, az egykori kislányból szép nagylánnyá cseperedett.

Na és milyen gyakran találkozik az ember egy világbajnokkal? Hát büszkén pózoltam a karate világbajnok kisfiúval, aki nagyon frappánsan válaszolt a riporter kérdéseire is. Igen, mert a reggeli rádióriport mellett helyszíni riport is készült az esemény kapcsán – ezúttal Soós András – szintén a Csillagpont Rádió munkatársa – tisztelt meg bennünket, és úgy láttam, ő is nagyon jól érezte magát körünkben.

….De ezzel még nem volt vége…. Amikor már azt hittem, hogy a sikeres rendezvény után fellélegezhetek, még egy nagyon kedves meglepetést tartogattak nekem a Rehab-ról érkezett gyerekek és kísérőik: saját kezűleg készített karkötőt kaptam tőlük ajándékba – de nem csak én, hanem minden segítőm is. Na itt már majdnem eltörött a mécses a meghatódottságtól.

Szóval egy ilyen felemelő nap után mit is mondhatnék? ……… Talán, hogy ezekért a pillanatokért is érdemes csinálni? …… Nos igen, megint kaptam egy előre vivő megerősítést, amire időnként mindenkinek szüksége van valamilyen formában! Kívánom, hogy legalább egyszer mindenkinek legyen egy ilyen fantasztikus napja!”

Nézzétek meg a képeket a galériában!