A történetünk akkor kezdődött, mikor megszületett a kislányunk, Eszterke, epeúthiánnyal. A kivizsgálások miatt folyamatosan Budapestre jártunk és mivel a fővárosban nem volt ismerősünk, akinél meghúzhattuk volna magunkat, jelentkeztem a Ronald Házba. Korábban nem hallottam az Alapítványról, a kórházban ajánlották nekünk.
Nagy segítség volt a Roni Ház, augusztusban ugyanis kiderült, hogy a kislányomnak májátültetésre lesz szüksége, így szinte az egész hónapot a Házban töltöttük. Szerencsére velünk lehetett a nagyobbik gyerekem is, akinek felügyeletét a nyári szünetben máshogy nem is tudtam volna megoldani.

Bár minden nap reggel és este 1-1 órát a kórházban kellett töltenünk, nagyon jól éreztük magunkat, sokat játszottunk, programoztunk hármasban. Miután reggel lefolyt az infúzió, igyekeztünk úgy élni, úgy viselkedni, mintha otthon lennénk: ebédet főztünk, játszottunk, csavarogtunk.
A májátültetésre végül novemberben került csak sor, így augusztustól kisebb-nagyobb hézagokkal, szinte állandó vendégei voltunk a Ronald Háznak. Nagy segítséget jelentett az Alapítvány, hiszen nem kellett állandóan ingáznunk a kórház és az otthonunk között és együtt maradhattunk a kezelések ideje alatt is. Aminek nagyon örülök, hogy 3-4 családdal is barátságot kötöttem, akikkel azóta is folyamatosan tartom a kapcsolatot.

Szerencsére Eszterke nagyon jól van, jövő ősszel már iskolába megy. A betűket és a számokat is ismeri, nagyon jól olvas, nagycsoportos létére pedig már fejben tud összeadni-kivonni.

Nagyon köszönünk mindent az Alapítványnak és a ház menedzserének, Andinak is.
Tajti Tünde