Dr Cselenyi Tibor

Rekord összegű bringás adomány a budapesti Ronald Ház felújítására

A május 14-i Tour de Balaton idén öt távon teljesíthető

Rekord összegű bringás adomány a budapesti Ronald Ház felújítására

A május 14-i Tour de Balaton idén öt távon teljesíthető

Idén hatodik alkalommal várja a kerékpározás szerelmeseit a szezon egyik legnagyobb bringás eseménye, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton. A tavalyi túrán összesen több mint 2500 induló állt rajthoz, ők a nap folyamán együttesen mintegy 262 ezer kilométert tettek meg, ami a Föld Egyenlítőnél mért kerületének több mint hatszorosa.

A Tour de Balaton idén május 14-én ismét öt távon teljesíthető, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő túrát. Indulni lehet csapatban (kollégákkal, családdal vagy barátokkal) de aki nem szeretne más tempójához igazodni, akár önállóan, szabadon választott 15-30 km/h-s tempóban is teljesítheti a kiválasztott távot. Mindegyik túra Balatonföldvárról indul, és ide is érkezik vissza. A legbátrabbak a Balaton_206 túrán indulhatnak el, amely a nevéhez híven teljes egészében megkerüli a tavat.

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára tavaly rendeztek először jótékony célú bringázást a McDonald’s Bringamánia Tour de Balatonon. Akkor az induló hét jótékonysági követ több mint 300 ezer forintot gyűjtött össze a túrán. Az összeg a pécsi gyermekklinikán januárban átadott, a beteg gyermekek és szüleik együttlétét szolgáló két Ronald Szoba berendezéséhez nyújtott óriási segítséget. A sikeren felbuzdulva a szervezet idén a budapesti Ronald Ház felújítására indított támogatási kampányt. A cél a ház kifestése, az elavult háztartási gépek cseréje, illetve az apartmanok még otthonosabbá tétele.

A jótékony célú tekerést a jóügyekért.hu jótékonysági követeket toborzó és népszerűsítő internetes oldal segítségével szervezte meg az alapítvány. Ahhoz, hogy valaki a jó ügy követe lehessen, csatlakoznia kell az oldalon létrehozott jótékonyság ügyhöz, majd saját edzettségéhez mérten ki kell választania egy Tour de Balaton túratávot, végül kitűznie egy célt, hogy mekkora összeget kíván összegyűjteni a támogatóktól a túra tejesítésével. A jougyekert.hu-n való regisztrációt követően a követek elhelyezhetik bemutatkozásukat és megkezdhetik a támogatások begyűjtését.
Idén már hetekkel a túra előtt rekord összegű adomány gyűlt össze, köszönhetően a 14 követnek, akik az alapítvány ügye mellé álltak. Közülük a legtöbb támogatóval Dr. Cselényi Tibor, a McDonald’s minőségbiztosítási vezetője büszkélkedhet. Dr. Cselényi Tibort arról kérdeztük, hogy milyen érzés a nagyszámú támogató összegyűjtése, illetve mi lehet a sikere titka.

A McDonald’s Bringamánia Tour De Balaton követeként számított ekkora sikerre?
A támogatók aktivitása nagyon meglepett és minden várakozásomat felülmúlta. Az elején még abban sem voltam biztos, hogy sikerül-e támogatókat találni. Vállalásomat Facebook-oldalamon posztoltam először – ez rengeteg like-ot kapott, de anyagi támogatás nem érkezett. Megoldást keresve arra, hogy támogatókat tudjak szerezni, felkerestem az egyik barátomat, aki egy vállalat ügyvezetőjeként sok hasonló megkeresést kap. Elmondta, hogy melyek azok az adománykérő levelek, amelyekre szívesen reagál. Két fontos dolgot emelt k: az egyik a személyes megszólítás, a másik a támogatás tényének valamilyen formában történő megjelenítése. Ezt a hasznos tanácsot követve szerkesztettem egy felkérő levelet, amit elküldtem barátaimnak, üzleti partnereimnek. A felkérésemben a támogató vállalatoknak felajánlottam, hogy a túra során a viselni fogom a logójukat. Emellett persze sokat segített jó személyes kapcsolatom a (potenciális) támogatókkal.

Milyen kötődése van a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványhoz?
Két évtizede dolgozom a McDonald’s-nál minőségbiztosítási vezetőként, és ugyanennyi ideje támogatom személyi jövedelemadóm 1 százalékával a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványt, sőt, önkéntesként takarítottam már a miskolci Ronald Házat is.

Mióta vesz részt a Brigamánia Tour De Balaton kerékpártúrán?
A Brigamánia Tour De Balatonon a kezdetek óta részt veszek. Korábban a 86 kilométeres távot teljesíttetem több éven keresztül. A 206 kilométeres túratáv teljesítése azonban régóta terveim között szerepel. A felkészülést ennek érdekében már télen elkezdtem, egy spinning gépet is vásároltam, hogy még hatékonyabban edzhessem magam erre a hosszú távra. A Balaton-kör egyébként egy kellemes útvonal, ami azonban a nyeregben töltve eléggé megterhelő.